Összehasonlítottam SnP és pénzügyi szektorának árfolyamváltozását az elmúlt időszakban.
Ebből látszik, hogy a válság kitörésekor elmaradóvá vált a pénzügyi szektor. A konszolidáció során arányosan változott, majd tavaly újra nyílt az olló.
Arra érdemes lehet figyelni, hogy a javulási fázisban csak éppen hogy lépést tudott tartani a főindexszel, a veszteséget nem tudta ledolgozni..
Nincs ez másképpen BUX-OTP esetében sem annak ellenére, hogy OTP súlya sokkal nagyob a BUX indexben, mint a pénzügyi szektoré SnP-ben
Namost, ha hiszünk abban, hogy a pénzügyi szektor globálisan (és lokálisan) az előttünk álló időszakban is elmaradó lesz, akkor meg lehet próbálkozni egy spread spekulációval, akár CFD-vel is.
A fenti chart long S&P 500 short XLF (financials), illetve lokálisan long BUX - short OTP konstrukciót sugall.
2012. szeptember 30., vasárnap
2012. szeptember 29., szombat
SnP financials - OTP
Azt azért nem gondolnám, hogy a helyi papírok hosszútávon elszakadnának SnP megfelelő szektorának mozgásától. Egy éves időtávon a pénzügyi szektor 31%-t emelkedett, mialatt OTP hasonló mozgást produkált.
Tegnap viszont OTP pluszban zárt, szemben az általános trenddel. Volt már ilyen a napokban. A nemzetközi környezetre SnP még ráerősített, nem beszélve arról, hogy negyedév utolsó napja volt.
Ennek (OTP) korrekcióját indokoltnak és esélyesnek látom hétfőn (ha a makrokörnyezet nem változik meg egy csapásra).
Úgy látom, hogy van itt még tere a csökkenésnek. Ha megnézzük bollingert, RSI-t és a volument, mindegyik ezt sugallja.
Ha még ránézünk SnP chartra, az is erre utal.
A kiemelkedő forgalmú nap, bollinger és RSI 1-2 nap eltéréssel mind eladási jelzést adtak.
Ez a forecast sem mond mást SnP forecast . Kezdek hinni benne.
Úgy tűnik, hogy most csak a lefelé mutató kockázatokat látom meg. Tényleg így van ez? Mik az érvek az emelkedés mellett?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)