2021. december 29., szerda

Mi (lehet) a baj Citigroup-pal?

 

A Citigroup egy máig (33. a Fotrune 500 listán Forrás: Wikipedia) óriási pénzügyi csoport, melyet alaposan megtépázott a 2008-as válság vihara. A csoport történetéről és jelenéről Wikipedia részletesen beszámol.

Érdekesség, hogy 1979-ben Citibank a világon elsőként vezette be a 24/7 üzemű bankautómatálat. Innen jött akkori szlogenük: "The Cíti never sleeps".

 A válság folyamán az amerikai szövetségi kormányzat alaposan hóna alá nyúlt, nem engedték a Lehman Brothers sorsára jutni. Később visszafizették a támogatást és nyereségessé váltak. Alkalmanként szembetalálkozok a társasággal, valamely elemzésével, értékelésével. Szembetűnő, hogy tőzsdei árfolyama lassan már az elműlt 10 évben szinte semmit nem csinál.

Ez első (sőt második) pillantásra érthettetlennek tűnik, hiszen gyakran vizsgált mutatóik (mint P/E, P/B, ROE, osztalékhozam, stb) szerint szektorában előkelő helyen tanyázik.

Non-GAAP alapon számított EPS növekedő trendben van. (kék vonal: EPS TTM, piros vonal: EPS 5 éves csúsztatott átlag, piros pont: negyedéves EPS becslés, kék pont: negyedéves EPS tény. Az alkalmi szélsőségeket lesímító 5 éves csúsztatott átlag egyenletesen emelkedő trendet mutat. Ez növekvő árfolyamot kellene jelentsen.Az utolsó 5 évben kb. 50%-kal növekedett az 5 éves átlagos, míg több mint 100%-kal az éves EPS. Az ár mégsem megy sehova.

Ennek okát könnyű kitalálni: a P/E csökkenésében rejlik (zöld szaggatott vonal: referencia P/E, fehér vonal: 5 éves csúsztatott átlag P/E,kék vonal: aktuális P/E). Jól láthat, hogy a prompt P/E a kisimított P/E vonal körül hullámzik. Ez rendben is van és jelenlegi állapotában azt jelzi, hogy kb. 100%-os felértékelődési potenciál van benne. a pillanatnyi fair árig. 
Másrészről viszont, ha megnézzük az 5 éves átlag trendjét, akkor látható, hogy az elmúlt mintegy 3 évben P/E 12-ről 10-ig csökkent. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne emelkedhetne vissza a részvényárfolyam 10 P/E-ig. Sőt, jelenlegi aélértékeltsége inkább árfolyamemelkedést vetít előre.
A problémát inkább a hosszútávú trencben látom.

Mi okozhatja a P/E trendszerű csökkenését? Erre legjobb aspiráns az árbevétel. Legyen bármilyen kiváló az EPS, ha nem támasztja alá árbevétel növekedés. A racionalizálás, megtakarítás korlátos eredménynövelő eszköz. SGA (Sales General and Administration) költségeiket mintegy 20%-kal, 10 mrd $-ral csökkentették egy év alatt. Ez komoly átszervezésre utal, akár még egy turnaround is lehet belőle. Persze a 10 év tespedés után már a bizalom csorbul ez irányban.

Másik komoly EPS növelő tényező a részvény bevonás.2014 óta 30%-os részvény visszavásárlás történt és folyamatos a bevonás. Az árfolyam mégsem reagál pozitívan.

Forrás: stockrow.com

Ha az eddigi képet kiegészítjük az árbevétel alakulásával, kapjuk a következőt:
Forrás: stockrow.com

Az ábrán az 1 éves csúsztatott árbevételt (revenue TTM) látjuk, ami 6 negyedév alatt 30%-t csökkent. Ez már megerősíti a fenti gyanút, hogy komoly átszervezés zajlik. Azt viszont nem vizsgáltam, hogy leválasztottak-e bizonyos, nem a fő tevékenységi körbe tartozó operációkat. A teljes képhez ez is szükséges.
Nyomás alá helyezheti még az árfolyamot a debt/EBITDA mutató 4-es szintje (összehasonlításképpen Wells Fargo 2.4, JPMorgan  2.9).
Osztalékot 2019 közepén emelt utoljára úgy, hogy a payout ratio 20% alatti. Ez nem különösebben tulajdonos-barát magatartás.

Konklúzióm a fentiekből, hogy rövidtávú spekulációra alkalmas lehet a jelenlegi mutatói alapján, de elvárásaimnak megfelelő, befektetésre alkalmas szintet nem ugorja meg jelenlegi állapotában.