A következőkben egy befektetési formáról - nevezetesen az eszközallokációról - összefoglalom gondolataimat két részben. Az első - jelenleg olvasott - részt inkább az elméletnek szentelem, míg a második részben saját példámon keresztül mutatom be az általam alkalmazott módszert.
Sokféle működő befektetési stratégia létezik. Vannak (inkább) matematikai, vagy éppen intuitív alapon működők is. Ezek összehasonlítását, értékelését most megspórolva azonnal tárgyalni kezdem egyiküket, nevezetesen az Eszközallokációt. Angolul Asset Allocation-ként ismert a fogalom. Keresőt ráküldve, nemigen találunk értelmezhető, aprópénzre váltható, "actionable" leírást (pl.
An Introduction to Asset Allocation) . Ebben kísérlek meg némi iránymutatást adni. Az alábbi összefoglaló a teljesség és a megtámadhatatlan precizitás igénye nélkül (már csak terjedelmi okok miatt is) készült (aki szeretne elmélyedni a témában, annak ajánlom
All About Asset Allocation c. munkát) .
Manapság gyakran szembe jön velünk egy-egy alapkezelő portfólióajánlója, melynek összeállítási módszertanáról semmit nem tudunk, így aztán pusztán hitvitává alakul az ezekről történő értekezés. Mégis, vajon milyen kritériumok játszanak szerepet egy-egy portfólió összeállításakor? Mennyire intuitív, vagy matematikai alapokra helyezett a döntés?
Ezt nem tudjuk. Én mindenesetre a kvantitatív/matematikai értékelésen alapuló megközelítést preferálom a qualitatív/szubjektív (sokszor érzelmi alapú) értékeléssel szemben. Ez segít kizárni, de legalábbis csökkenteni legnagyobb ellenségünk - saját egonk - közvetlen hatását befektetési döntéseinkre, ezzel a ki-be ugrálást egyes eszközökbe.
Azzal tisztában kell lenni, hogy az eszközallokáció bizonyítottan jól működő eszköz a befektető kezében, de csak hosszútávon tudja megmutatni erejét (ugyanúgy mint a kamatos kamat hatás, ami az Univerzum legpusztítóbb ereje; Einstein után szabadon). Ezért aztán a ki-beugrálásnak nincs értelme és ugyanúgy nincs értelme az egyszer már meghatározott súlyozás változtatásának rövid távon (mondjuk 4-5 éven belül, ha eléggé hosszú adatsorra volt alapozva az optimalizálás)
Az eszközallokációt (elsősorban) nem a származtatott eszközökre (közöttük a komplex befektetési alapokra) dolgozták ki. Ezek viselkedése ugyanis nem határozható meg olyan egyértelműen, mint pl. részvény-kötvény allokáció.
A hazai széles befektetői rétegek számára a befektetési alapok kínálkoznak legegyértelműbben a teljes választékból, így aztán példámat én is innen hozom. Az alapválasztásra (is) többféle leírással találkozhatunk az Interneten, mint pl.
Jurassic Park a tőkepiacokon, de én is készítettem egy-egy szösszenetet
2015-ben és
2014-ben
Befektetési portfólióm egy része abszolút hozamú alapokból áll. Sokáig intuitív alapon OTP Prémium Származtatott dominálta portfólióm ezen részét. 2017 februárban érett meg bennem az elhatározás, hogy megvizsgáljam befektetési döntésem hatékonyságát. Valójában elégedett voltam az alap teljesítményével, de az alapok alapja konstrukció miatt szükségesnek éreztem megvizsgálni az alapon belüli tőkeallokációt és a tartási költség csökkentésének lehetőségét. Kiválasztottam a számomra szóba jöhető alapokat (Abszolúthozam, EMDA, Föld Kincsei, Trend, Supra, Új Európa, EMEA, Paletta, Orosz, Török) és azokra elvégeztem az analízist. Erős korlát, hogy a hazai alapok (eltérően a hagyományos eszközosztályoktól) nem rendelkeznek több évtizedes múlttal, jelentős részük még nem élt át igazi medvepiacot sem. Az Orosz, Török és Prémiun Származtatott-at beválogattam eredeti vizsgálatomba, mert ezek is részét képezték a már meglevő portfóliónak.
Az eszközallokációt nem feltétlenül az abszolút hozamú alapokra találták ki, ahol az alapban levő eszközök összetétele nem ismert. Ezzel együtt az abszolút hozamú alapok között is megvalósítható az allokáció és alkalmazható rájuk minden szabálya.
Az alapok eltérő befektetési stratégiája, a különböző portfóliómenedzserek személye viszont nagy valószínűséggel biztosít olyan mértékű és sokrétű káoszt, ami eredőben/portfóliószinten kielégítő stabilitást eredményez.
Ennek a stratégiának egyik alapköve, hogy nem nézegetjük naponta az árfolyamokat, különösen nem az egyes komponensek áralakulását, legfeljebb a teljes portfóliót (ha már végképp nem tudjuk letörni ilyen irányú vágyunkat)
Legfontosabb eszközosztályok: (a hazai befalap választék nem fedi le a teljes spektrumot, de a kiválasztási elveken ez mitsem változtat)
Cash Equivalents
Equities
Bonds
Real Estate (REIT is idetartozik)
Gold
Precious Metals & Commodities
Alternative Investments
Amennyiben ezen belül akarunk allokálni, úgy célszerű tovább finomítani a felosztást. Pl. részvényeknél földrajzi megosztás (US, Latinamerika, Európa, Ázsia stb.), piaci kapitalizáció alapján (small cap-large cap mégsem mindegy), befektetési stílus alapján (pl. növekedési, value, energia, consumer goods, iparvállalatok, osztalékrészvények stb.). Ha nagyon mélyre megyünk a finomítással, akkor már szinte az egyedi részvénykiválasztásnál találjuk magunkat, aminek jelenlegi tárgyalásunkban nincs értelme.
Az eszközosztályokat, melyek között allokálni akarunk, nekünk kell kiválasztani (ez a munka nem spórolható meg). Ha mindezen túl vagyunk, akkor következhet az analízis.
Az eszközallokációs folyamat a következők szerint írható le:
- Olyan eszközök kiválasztása, melyek hosszú távon (lehetőleg évtizedes, vagy méghosszabb) a gördített (mondjuk 3 éves) hozama stabilan pozitív és lehetőleg meghaladja az inflációt.
- Az eszközök szűkítése azokra, melyek kevéssé korrelálnak egymással.
- A megmaradó eszközökből komponensenként azonos súlyú mintaportfólió képzése és annak szoftveres elemzése. A matematikailag optimális eredmény összehasonlítása a mintaportfólióval. Az elemzőszoftver a múltbéli adatok alapján az optimális mixet állítja össze. Ez pedig a maximális hozam, minimális szórással. A matematikai elemzés eredményeként nagy valószínűséggel túlságosan lecsökken a portfólió elemszáma, ami növeli az előretekintő kockázatot. Érdemes kompromisszumot kötni, azaz feláldozni valamit a hozamból és/vagy a szórásból a diverzifikáció oltárán. Alább még visszatérek a portfólióoptimalizálás módszertanára.
- Miután elkészült a célallokáció, annak kialakításához kell megkeresni a kereskedhető eszközöket. Ezek lehetnek pl. ETF-k (viszonylag kis követési hibával képesek leképezni benchmarkjaikat), vagy befektetési alapok.
- Ezek után hagyni kell a portfóliót hosszú távon dolgozni.
- Lehetséges (de nem kötelező) hozamnövelési lehetőséget rejt a (valójában sokak által vitatott eredményességű, míg mások az ingyenebédhez a Wall Streeten legközelebb álló eszközként értékelt ) volatility pumping, ami a portfólió újrasúlyozását jelenti. Ez nem új allokáció, hanem az eredeti felosztás visszaállítása, ha nagyon eltér valamelyik elem pillanatnyi súlya a célértéktől.
Ezt kiválthatja pl. 20% súlyváltozás, de akár félévente, vagy évente automatikus újrasúlyozás is lehetséges. Egyes szerzők szerint nincs jelentős eredményeltérés közöttük hosszútávon. Én mindendesetre hiszek az átsúlyozásban. Kevéssé reprezentatív vizsgálódásom eredménye szerint a hozam mintegy 10%-a köszönhető az átsúlyozásnak. Az újrasúlyozás mechanizmusa garantálja, hogy mindenkor olcsón vegyünk és drágán adjunk el a lehetőségekhez képest. Ilyenkor ugyanis a megdrágult eszközből eladunk, míg a leértékelődöttből vásárolunk az eredeti súlyok visszaállításakor. A túl gyakori újrasúlyozástól azonban mindenkit óvnék. Ez felesleges többlet kereskedési költséget generál, másrészről nem fog mérhető addicionális hozamhoz juttatni. Ez a helyzet állt elő OTP Prémium Származtatott Alapnál, melyet hetente újrasúlyoznak teljesen értelmetlenül. Részben persze értem őket, hiszen valamivel indokolni kell a plusz költségterhelést (1,72% 2015-ben).
Aki idáig eljutott az olvasással, azt bizonyára nem fogja elriasztani a portfólióoptimalizálás következőkben részletezett módszertana.
Ha van egy kételemű portfóliónk. talán a többség azt gondolná első zsigeri reakcióból, hogy a hozam-szórás grafikonon kijelölt két pontot összekötő egyenesen található az egyensúlyi érték az összetétel változtatásakor. Valójában erről távolról sincs szó, ennél sokkal kedvezőbb a helyzet. A porfólióösszetétel változása során kijelölhető egy határhatékonysági görbe, ami mentén befektetve az adott hozamhoz tartozó legkisebb szórást biztosító portfólióösszetétel meghatározható.
Az elmélet (Modern Portfolio Theory) szerint a portfólióelemek mindegyike a görbe alatt helyezkedik el. Nem lehetséges a görbe feletti portfóliót összerakni, a görbe alattit viszont értelmetlen, mert lehetőség van nagyobb hozamra kisebb kockázat mellett. A probléma többelemű portfóliónál úgy jelentkezik, hogy az elméletileg optimális portfólióba a szimuláció túlságosan kevés elemet válogat be. Ha viszont az optimálishoz közeli, sokelemből álló munkapontot sikerül kiválasztani, (akkor ugyan a görbe alá kerülünk,de) az elfogadható kompromisszumot jelent (a nagyobb diverzifikáció miatt). A cél, hogy a görbe bal felső negyedében (észak-nyugati szektorában) legyen a munkapontunk. Jellemzően ugyanazon szórásértékhez két hozamérték rendelhető.
Az eszközallokáció fegyvertárát helyesen alkalmazva erős bizalommal tekinthetünk portfóliónkra és biztosak lehetünk benne, hogy mindent megtettünk a siker érdekében. Ezek után minden piaci körülmény közepette nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket, ha nem felejtjük el, hogy ennek a módszernek az alsó időtávja 3-5 év.
Legyen ennyi bevezetés képpen. A második részben a konkrét alkalmazásról fogok írni egy összefoglalót.
